2013. január 16., szerda

Tátra III/2

  Felvidéki barangolás - Magas-Tátra
Lanovkával a lomnici csúcsra




Igen nagy izgalommal váltottam meg a jegyemet a lanovka "indóházban" Lomnicon, a Hotel Prága szomszédságában, hogy megmásszam ezzel a számomra még ismeretlen járművel a csúcsot.





Az utazó, akit Tátra-Lomnicról a szédítő magasság felett a Kőpataki-tóhoz, majd a havas csúcsra röpített már lanovka, sohasem felejti el ezt a ritka élményt!





Érdemes lesz kicsit megnézni ennek a viszonylag ritka járműnek a mechanizmusát. A nagy hegyekkel és a komoly idegenforgalommal dicsekvő országok az elmúlt másfél évtized alatt szinte özönével építették a személyszállító kötélpályáklat. Ausztriában 1950 és 60 között félszáz nagy és számos kis kötélpálya készült.





A kétköteles nagykabinos ingarendszerű pályáknál egy-egy tartókötélen két kabin közlekedik: az egyik fel-, a másik pedig lefelé. A két kabint a vonókötélhez rögzítik, mely a húzóerőt fejti ki. A vonókötél egyik végét a hajtómű korongjához erősítik, a másikat pedig a másik állomáson rögzítik. A pálya felett vannak a segélykötelek, melyeket szükség esetén  leeresztenek, hogy a kabinokat velük az állomásra vontathassák.





A Lomnici-csúcson levő torony zúzmarabundában. A toronyban a sodronykötélpálya végállomása van.





A kabinokat legalább 8 gumibetétes futókerékkel felszerelt futómű és könnyűfém kocsiszekrény alkotja. A hajtóművet a felső állomáson helyezik el, melyet egyenáramú motor hajt, de a hálózati áramkiesés esetére Diesel motorokkal is ellátják, melyek szükség esetén áramot fejlesztenek.





Amikor az ember a nagy magasságban lebeg, önkéntelenül is azt hiszi, hogy igen veszélyes utazáson vesz részt! A statisztika azonban azt mutatja, hogy a gyalogjárás után azonnal ez a legkevésbé veszélyes jármű. Olvastam, hogy Venezuelában a Merida pálya hossza 12 kilométer, és a kocsi 4700 méter magasságra viszi fel az embert, az alátámasztások távolsága a 3 ezer métert is eléri.





A lanovkát nagyon izgalmas és kellemes járműnek találtam. Fenséges érzés és látvány a nagy magasságban lebegni a hatalmas és büszke fenyőcsúcsok felett, amikor pedig a jármű a tartóoszlopokhoz ért, a hirtelen emelkedés és leereszkedés a hintázás idilli érzetét keltette.





Amikor kiszálltunk a Kőpataki-tónál, egy másik, még érdekesebb de bátrabb emberek számára konstruált kötélpályát láthattunk, az ún. függőszékeset. Erre, hogy őszinte legyek, már nem mertem volna felülni. Meg is csodáltam azt a turistát, aki valami nagy bottal, melynek hálókosár volt a végén, lezseren felült a székre anélkül, hogy a láncot bekapcsolta volna, és lassan himbálózva emelkedett a magasba. Ez körforgalmú jármű, melynek székei, ülőkéi nyitottak, csupán hát- és lábtámasszal, karfával és elöl bekapcsolható lánccal vannak ellátva. 8 méter magasba emlekdnek, és 3-5 kilométer a sebességgük óránként.




Az ingaszerű nagykabionos járműtípus az egész világon nagyon elterjedt! Ilyen vezet a Rajna felett Köln mellett, a Zürichi tó felett Svájcban, legutóbb pedig Algírban épült egy ilyen pálya, mely egy sűrűn lakott dombtetőt köt össze a belvárossal.





Az egyköteles kabinos vagy függőszékes pálya elrendezésének sematikus ábrája.





Kétköteles körforgalmú kiskabinos pálya.





Rendületlenül haladtam felfelé immár elhagyva a gyalogfenyők birodalmát is! Itt fent minden sziklás és szép zöld színű a sziklákra tapadt mohától. Hegymászó cipő kellett volna, de nem sajnálva a félcipőmet a magasból nyíló kilátás élvezetének kihasználására törekedtem felfelé, néhol kapaszkodtam a sziklapadokon.





Már mélyen alattam látszott a csillagvizsgáló és a fenséges panorámában gyönyörködtem, amikor percek alatt felhőbe burkolózott a csúcs, és annyira elsötétedett minden, hogy éppen csak a saját lábam alá láthattam. Pillanatok alatt kicsit szürkült, és locsogó permet öntözte szorgalmasan fedetlen fejemet és zakómat. Ezért volt hát itt mindenki esőkabátban - rajtam kívül! Bőrig áztam... A szakadó permetben most már csak csúsztam-másztam felfelé, majd a helyzet kilátástalansága miatt visszafordultam és immár lefelé csúszkáltam a meredek sziklaélek között. A sötét és világos "időszak" tíz percenként váltogatta egymást. Közben rendületlenül másztak felfelé és haladtak lefelé, mit sem törődve az idővel a viharkabátos tapasztalt turisták ügyet sem vetve rám, a kiskabátban és félcipőben megázott amatőrre.





Hazatérve bizony jólesett a töltöttkáposzta a Hotel Prága bisztrójában!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése