2013. március 6., szerda

Mexikó II/4

  A MEXIKÓI EGYESÜLT ÁLLAMOK A FÖLD LEGNÉPESEBB SPANYOL NYELVŰ ORSZÁGA
A főváros utcáin




Bementem egy üzletbe. Néhány jellegzetesen mexikói emléktárgyat akartam vásárolni. Hozzászoktak a bőkezű amerikai vásárlókhoz, és nem akarnak az árakból engedni. A rutinomnak köszönhetően azért 20-25 % árengedményt sikerült elérnem.





A főtereken, az utcán meg mindenütt, ahol a turisták megfordulnak, ott vannak a kofák is, akik elsősorban mexikói szőtteseket, kendőket, gyapjúfonalat árusítanak.





Előfordult, hogy egy árus leült mellénk a padra, és ott kötötte meg az eladásra szánt textíliát, mintegy beavatva bennünket a gyapjúkötés kulisszatitkainak rejtelmeibe. Olyan gyorsan dolgozott, hogy szinte percek alatt elkészült a jellegzetes mexikói motívumokkal díszített sál. Azután jött az alkudozás, mely az utcai árusoknál kedvezőbb eredménnyel bonyolítható le, mint az üzletekben.





Térden állva kéreget a koldus. Az egyik legnagyobb nehézséget okozza Mexikónak a faluról feljövő, munkát kereső állástalanok nagy tömege. Ők az utcán élnek, és a turistáktól várnak némi adományt. Sajnos láttam apró gyermekekkel, olykor csecsemővel az ölében az utcán üldögélő, kendővel bebugyolált asszonyokat, akik ott töltötték az éjszakát is. Éjjel is kint kuporogtak a sarkon, ajtómélyedésben vagy az aszfalton fejükre borított kendőjükkel. Mint a vezetőnk mondja, a "papírváros", mely fogadja a vidékről beözönlő nincsteleneket, messze van a főváros határától. Ez egy közmű nélküli bádogváros, ahol egyetlen szobában lakik az akár 10-20 tagú család. Mindenből építkeznek: hulladékből, fémből vagy akár papírból! Az egyetlen szempont, hogy ingyen legyen, mert fizetni nem tudnak.





3 millióan élnek a nyomornegyedben, és több mint 50 százalékuk analfabéta. Ennek ellenére az újságárus pavilonjának termékeit átböngészve többféle nyelven kiadott gazdag sajtótermékeket találtam.





"Pompás fagylalt!" olvasom a mozgóárus kocsiján. Nagyon meleg van, de csekély a forgalma. A drága inyencséget mi sem kóstuljuk meg, erre nincs keretünk.





Turisták sétálnak az utcán üzletről üzletre, a nyitott és fedett piacokra, utcai árudákra, ahol elkápráztató az áruk bősége az ékszerektől a mexikói népviseletig, az ónixból, obszidiánból, fából és bőrből készült emléktárgyakig.





A kisgyerekek is bekapcsolódnak a szendvicsek, gyümölcsök árusításába, de nem egy helyen láttam, hogy a 8-9 éves a hátán viszi a kistestvérét, vagy bekapcsolódik a családi vállalkozásba, és dolgozik az iskolába járás helyett. A megélhetésért a család minden tagjának dolgozni kell errefelé. Persze a szegényeknél! A gyerekek 40 százaléka nem jár iskolába.





Komoly ellentét feszül a modern családban élő, mexikói asszonyok sorsában is. A Mexikóra jellemző, külvilágtól elhatárolódó, szoros családi összetartozásban a nő még nagyon kötött, a férfi pedig igen szabad. Még a tanult asszonyok nagy része is otthon marad, és a család ellátásával tölti az életét, pedig ma már - különösen a városokban - sokkal inkább a tradíció, mint a kényszerűség köti őket az otthon zárt világába.





Bőséges a választék az áruházban! Bemegyünk, körülnézünk. Itt szabott árak vannak, alkudni egyáltalán nem lehet, de a kínálat csodálatosan gazdag. Van itt cipő, táska, díszöv, pénztárca, szőttesek, az indián kultúrák cserépedényeinek, istenszobrainak agyag és kerámia utánzatai.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése