2013. április 3., szerda

Ausztrália II/2b

  UTAZÁS AUSZTRÁLIÁBA
A Városi Park




A konzervatóriummal szemben mintegy 2 négyzetkilométer kiterjedésű díszkert terül el nagyon sok látnivalóval: elsétálunk a Városi Parkba.





Óráink pontosságát egy cirka 10 méter átmérőjű virágórával egyeztethetjük. Magát az órakszerkezetet svájci órásmesterek ajándékozták a városnak, az itteni kertészek pedig tízezer tő virággal ültették be. Előttünk egy medence, melynek közepéből egy nimfát ábrázoló impozáns bronzszobor emelkedik ki.





Nagy élvezettel szippantok mélyeket a csodálatosan szép virágköltemény bódító és nyugtató illatából. Közben azt silabizálom, hogy melyik virágnak mi lehet a neve latinul - amint az egy kis tábláról leolvasható.





Ennek a növénynek, bokornak senki sem tudta a nevét, jó illata azonban odavonzott bennünket.





A fák közül már messziről feltűnik egy lépcsős, piramis tetejű, hatalmas építmény, az Emlékezés Szentélye, az ausztrál hősök emlékműve. 1934-ben készült el, és azóta is itt szokták megtartani a különféle ünnepélyes szemléket.





Évente milliónyi ember keresi fel. A turisták felkapaszkodhatnak a kőpiramis tetejére, ahonnan szép kilátás nyílik nemcsak a parkra, hanem a belváros sokasodó felhőkarcolóira is.





Ma éppen a két világháborúra emlékeztető győzelmi ünnepség zajlik. Nagy csoportban jönnek a háborús veteránok. Sajnos nekünk az egyik háború győzelmi emlékéhez sincsen semmiféle közünk, hisz azoknak csak szenvedő és vesztes részesei voltunk.





Egy kellemes 2 és 1/2 órás kirándulást teszünk ezzel a vicinális nosztalgiás kisvonattal, amit Pöfögő Billynek hívnak errefelé.





Az állomások egyikén felszállunk, és szépen gondozott gyümölcsösök, zöldellő legelők, és rendben tartott kertek váltakoznak, amerre elhaladunk.





Egy körkörös kirándulás végén egy másik megállónál felszállunk, és újabb útvonalon, tájon visszautazunk.





Olykor romantikus tavacskák, patakocskák mellett haladunk el... A turisták szórakoztatására hétvégeken és ünnepnapokon lehet igénybe venni a Pöfögőt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése