2013. október 29., kedd

Jugoszlávia 9/e

AUTÓS KÖRUTAZÁS JUGOSZLÁVIÁBAN (1968)
Néhány mester
 



Persze illendő, hogy legalább néhány szót szóljunk egy-két mesterről, akik a holt anyagnak ilyen fenségesen szép formát adtak. A trogiri dóm alkotója Radovan volt, a sibeniki katedrális világszerte elismert nagy művésze pedig Juraj Dalmatinac, akinek szobra ott áll műve előtt, a sibeniki katedrális mellett.





A spliti dóm kapuját Buvina mester faragta remekbe.





A dubrovniki partizán-emlékművet Franjo Krsnic készítette.





Miközben az olvasottakon gondolkodtam, egyszercsak (31.222 kilométeróra-állásnál) megpillantottam a ragyogó Adriát!





A vezetés igen nagy figyelmet igényel!





Egyik oldalon a csodálatosan szép kék Adria, a másik oldalon pedig a hatalmas sziklafal.





Az út nemcsak szerpentinesen kígyózó, de ugyanakkor hatalmas emelkedők váltakoznak a mély völgyekkel.





Végigkísérnek a kopár, sziklás hegyóriások, melyek oldalán itt-ott egy-két ház mutatkozik árva magányában.





Helyenként sziget vagy szigetecske emelkedik ki a tengerből, és a parányi szigeteken csodálatosképpen egy-egy bástya, régi várrom, ház vagy éppenséggel templom látható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése