2013. november 19., kedd

Jugoszlávia 19/b

AUTÓS KÖRUTAZÁS JUGOSZLÁVIÁBAN (1968)
Zágrábi bolyongás





Sajnos visszafelé nem ment az 5-ös villamos! És éppen senkit nem találtam, aki akár magyarul, akár németül tájékoztatni tudott volna erről a furcsa helyzetről...





Végül is egy borbélyüzletben kaptam némi eligazítást, nevezetesen, hogy menjek a hatossal vissza, ez az ötös útvonalán halad visszafelé. Mondanom sem kell, hogy félig-meddig mutogatva értekeztünk.





Felültem tehát egy hatos villamosra utolsó dínárjaim egyikét kockáztatva, és jól megrakva csomagokkal.






Itt akadt végre valaki, aki tisztességesen beszélt németül és megmagyarázta, hogy az ötös körjárat!





Tehát szálljak át arra, amerre eredetileg is mentem, és így juthatok csak vissza arra helyre, ahonnan elindultam.






Újból egy dínár - és már csak egy maradt.





Felülök tehát ismét egy ötösre, és az idők végezetének tűnt, míg végre felismertem egy órás kocsikázás után a tetthelyet,





miközben  pénz és tájékozódási lehetőség vagy legalábbis nehézségek után óriási megkönnyebbülésemre feloldódva a letargikus szorongásomból helyben voltam!





Ha most is eltévedek, ugyan mit kezdtem volna a maradék dínárommal?





De nem tévedtem el, így hazahozhattam emlékbe.





A képek még a zágrábi városnézésről valók, de befejezve a jugoszláv utam történetét, elmondom, hogy a határt Letenyénél léptem át 32.326 kilométeróraállás mellett.





A vámvizsgálat könnyed volt:





- csak a nejlon ingeket kérdezték,





- az alkoholt keresték,





- de kizárólag a Magyar Szót vették el.





Megtettem tehát Jugoszláviában 2082 kilométert, elhasználtam 181,4 liter benzint. Átlagosan 10 liter alatt volt az üzemanyag-fogyasztásom.





És hogy mit költöttem?





Benzin (181,4 liter) 309,6 D
Élelem                      28,6 D
Képeslapok, posta     47,9 D
Belépőjegyek            15,3 D
Bélyegek                   3.15 D
Film                           8,6 D
Újság                             1 D
Vásárlás                  601,15 D




Bár igen fárasztó de kitűnő és feledhetetlen kirándulás volt!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése