2013. december 15., vasárnap

India III/2

INDIAI ÚTIALBUM 1974.
Az Elefánt-barlang
 



A sziklatemplom minden várakozást felülmúl. Nyugat-Indiában a buddhista szerzetesek alakították ki az első barlangtemplomokat, de a legcsodálatosabbakat a hinduknak köszönheti az ország. Megőrizték a monumentalitást, de a termek kialakítása s a hitvilág alakjainak ábrázolása elmélyültebb és gazdagabb lett.





Az elephantai templomot Sivának szentelték. Korát pontosan nem lehet megállapítani, de stílusa a Kr. e. 7-8. századra utal. Emberfeletti munka eredménye volt, hiszen a hegy sziklájából vájták ki az egészet minden oszlopával, szobrával együtt.





Nincs egyetlen pillér vagy kőfigura, amely máshonnan került volna a barlangba. Azóta néhány oszlopot pótoltak, hiszen óriási súly (egy egész hegytető) megtartásáról kellett gondoskodni. A barlang mélye felé lassan bontakozik ki a félhomályból Mahesamurti lenyűgöző alakja. Az isteni háromság hatméteres mellszobra a hindu vallás legbensőbb lényegét fejezi ki: Brahma, Visnu és Siva isteni háromságát. Az egységbe faragott három fej a teremtő, a megőrző és a pusztító hatalmat idézi. Az ékes fejdísz alatt egybekomponált istenarcok emberi kifejezést és méltóságot sugároznak.





Tömör oszlopok osztják részekre a hatalmas sziklacsarnokot. A Siva-szentély bejáratának kolosszus őrei is pazar faragványok. A falakon dúsan virágzó hindu mitológia elevenedik meg.





Lebegő istenek és istennők, hattyúk és elefántok között Siva elmélkedik, házasodik, táncol, harcol - átszellemült arccal, felsőbbrendű tekintettel óriási felületeken, gazdagon kifaragva.





A szentély kapunyílásait kolosszusok őrzik, az oldalszentély előtt oroszlánok ágaskodnak. Nem félelmet, hanem tiszteletet igyekeznek szándékuk szerint ébreszteni a betérőben.





A sziklatemplomot joggal emlegetik a hindu művészet csodái között, remekelése ez annak az alkotófolyamatnak, amely a monumentalitásban is emberit tudott létrehozni.





Hozzá kell tenni mindehhez, hogy a hatalmas domborműveket a portugálok ágyúzták, mert "bálványok", sérüléseik ennek a következményei.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése