2013. december 16., hétfő

India IV/1a

INDIAI ÚTIALBUM 1974.
Kezdődik a tánc



A szantálfa-füstölőktől illatos színpadon sokszínű, suhogó selyemszáris lányok kézjelekkel (mudrákkal) köszöntik a hagyomány szerint a tánc istenét, Sivát, majd a földet, végül közönségüket is fejet hajtva.





Lassú, ritmikus dalba kezd a színpad oldalában a földön elhelyezkedő zenekar. Dobog a tabla, peng a szitár, kezdődik a tánc!





A karok kecsesen kígyózó mozgásában, az ujjak ezerjelentésű, rebbenő játékában, az apró csengettyűkkel ékesített lábak dobbanásaiban életre kel a hindu mitológia.





Az évszázadokon át megőrzött, kimunkált mozdulatok Krishnát idézik, Rama királyfi tetteit a táncos mesejáték, a Kathakali ősi szabályai szerint.





A nézőtéren lelkes taps hálálja meg a produkciót. A néptánc elemeiből táplálkozó, szimbolikus, pantomimszerű indiai klasszikus tánc a megújulás idejét éli. A gyarmati elnyomás ellen a nemzet kulturális kincseinek felmutatásával tiltakozó Rabindranath Tagore 1917-ben megalapította a tánchagyományok ápolásán is fáradozó Santiniketan-iskolát. Az ország függetlenné válását követően azután egyre-másra alakultak az ősi táncművészetet tanulmányozó és népszerűsítő intézmények.





A bombayi iskolában már gyermekkorban kezdik a tánctanítást. 





A Nalanda táncosképző iskola pedig azzal a hármas céllal alakult, hogy kutassa, tanítsa és a színpadon is népszerűsítse a klasszikus indiai táncokat. Három táncstílussal foglalkoznak, a legősibb, templomi eredetű Bharata Nagyammal, a Ramajana és a Mahabharata hindu eposzokat feldolgozó Kathakalival és Mohini Attammal.





A Nalanda növendékeinek 7 esztendeig kell tanulniuk, amíg színpadra léphetnek. Egy jó kathakali táncosnak csaknem 500 fajta más-mást jelképező kézjelet és sokféle alaptáncformát (karanát) kell ismernie. Ezek tenchikája és szabályai az első századoktól változatlanok.





A művészeti iskola fontos feladatának tekinti, hogy felkutassa és megmentse a kevéssé ismert, kihaló táncokat. Az indiai táncosnők művészete egyedülálló!





Míg az előző képen a táncos szantálfa szobrát, itt Siváét, a tánc istenéét láthatjuk.





A művészi és népi táncosok mellett ismertek az ún. hindu templomi táncosnők, akik egyben a papok és bizonyos alkalmakkor a hívők szerelmi igényeit is kielégítették, s végül vannak az utcai táncosnők. A baksist kérő 4-5 éves kislányok a köztereken is ragyogóan ropják.





A közönség feszülten figyeli az ünnepi Ramajana előadást a színpadon. Az ősi dalok elektromos hangszórókkal felerősítve szólnak..





A dobos nyelve az elmaradhatatlan bétellevél rágásától olyan élénkpiros. Átszellemülten és odaadóan énekel.





A népi táncosok pazar színes ruhában mutatják be produkciójukat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése