2014. március 11., kedd

India III

A MEGUNHATATLAN INDIA KÉPCÍMEKBEN - FOTÓK A LÁDAFIÁBÓL
  Agra




Az agrai Vörös Erőd.





Meglátogatjuk a leprakórházat. Kizárólag az orvosokat engedik be. Amit itt láttam, az egy hagyományos hosszúságú képcímbe nem fér bele: szörnyen hihetetlen! Megcsonkolt emberek. Társaink ódzkodnak tőlünk, amikor visszamegyünk a csoporthoz, de a japán főorvos elmondja, hogy ilyen kondícióban egyáltalán nem kell félni a fertőzéstől, mint aminőkben mi vagyunk, mert jó ellenálló képesség esetén nem tud lábrakelni a kórokozó.





A Vörös Erődöt körülvevő fal 2 és fél km, 8 esztendő alatt épült.





A nagycsarnokban  ült a császár és ítéletet hirdetett.





A nagymogul előtt háromszor kellett meghajolni és nem volt szabad ránézni.





Korabeli francia követ leírta, mikor a nagymogul ítélt, jobb- és balján  a fiai, körben pedig az eunuchok. Utóbbiak legyezgették hatalmas legyezővel és frissítették.





Dzsehinger császár azonban jobban szerette az italt, mint a hatalmat, és ilyenkor felesége, Nur Dzsehán gyakorolta azt.





Nagy akaratú asszony volt, aki útjában állt, az egy aknán át a Dzsama folyóban végezte az életét.





A nagymogul palotája.





Delhi felé haladva a szent Nandi bika templomnál megállunk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése