2014. május 12., hétfő

Fekete-Földközi tengeri hajóút IX/3a

 2 TENGER + 6 ORSZÁG
Az Aranyhomok felé




A bolgár tengerpartot északi és déli részre osztják. Tagoltsága, földrajzi és éghajlati jellegzetességei adják az okot. Központjaik a tengerpart két nagy kikötővárosa: Várna és Burgasz. A két partszakasz közigazgatási, gazdasági és idegenforgalmi központjai.





Körülöttük találjuk a tengerpart nagy üdülőtelepüléseit. Várna mellett Druzsba (Barátság) és a Zlatni pjaszaci (Aranyhomok). Burgasz közelében Szlancsev brjag (Napospart), és most a kisebb üdülőhelyeket nem említem.






Észak és Dél között a tengerbe messze előreugró Emine-foknál húzhatunk választóvonalat. Észak tekintetében kulturáltságról, tájainak szelíd szépségéről beszélnek, déllel kapcsolatban pedig a nap perzselő hevét, romantikus dűnevilágát találják vonzónak.





Az Aranyhomok felé mutatós villákat, szakszervezeti üdülőket és szállodákat láttunk. Egy régi kis kolostort vendéglőnek alakítottak át.





A célszerű berendezésű bungaló-városban vagy bungaló-negyedben is összkomfort van, sőt minden szektornak saját recepciója.





A Kaszinó az üdülőhely földrajzi központja, s egyben reggeltől estig a leglátogatottabb pontja a nyaralótelepnek. Este zenés-táncos hely. Széles aszfaltút indul innen a domboldalnak és vezet az erdőben megbúvó hangulatos vendéglőkhöz. A Kaszinótól kiinduló út jobb oldalán kezdődik a bungaló- és kemping-negyed.





A remetebarlangokhoz akár gyalog is mehettünk volna. Az egykor teljes egészében sziklába vájt barlangkolostor a XIV. század óta áll fenn, amikor a mészkőszikla természetes üregeit a szorgos barátok sokéves munkával valóságos labirintussá építették ki cellákkal, sziklatemplomokkal.





Nemigen volt időnk andalogni a szép parkokban.





Kiváló pihenőhelyein pedig napokat el lehetett volna tölteni.





Pazar népviseletben ropták a bolgár népzenére a táncosok.





Akinek kemény valutája van, az estét nem kell azzal töltenie, hogy a gyönyörű panorámát nézi, de elmehet a Sziren szállóban működő rulettkaszinóba. Az útlevél felmutatása után már kapja is a játékhoz szükséges zsetonokat. Mi útitársainkkal együtt maradtunk a nézelődésnél.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése