2014. július 26., szombat

Csehszlovákia-Lengyelország IV/3b

IBUSZ-ÚT CSEHSZLOVÁKIÁN KERESZTÜL LENGYELORSZÁGBA (1961)
A Wawel-domb vára



A várat 1241-ben kezdték építeni, majd Nagy Kázmér a XIV. században fejezte be.





Míg a környéket fürkésszük a várból, megtudunk néhány fontos dolgot. A régi várost 3 km hosszú fal vette körül, melyen 8 kapu és 47 bástya volt. Minden céhnek külön-külön megvolt a bástyája, melyet 80-120 emberrel védett.





Megnéztük a rondellát a Flórián kapuval. Ilyen körbástya állítólag Franciaországon kívül nem található egész Európában.





1768-ban az oroszok ostromolták a várat. Már kifogyott a védők lőszere, amikor egy Orecevicz nevű katona egyik gombjával lőtte le a vezért, és ezzel megmentette a várost. Emléktáblája a falon található.





Szent Flóriánról, Krakkó védőszentjéről kapta a nevét az 1307-ben épült Flórián kapu. Kiemelt szerepe abban áll, hogy a király ezt használta, hogy a főtéren át a Wawelbe jusson.





Az objektum eredetileg cölöpvár volt, majd a XIV. században egyemeletessé épült, a XVI. században pedig Zsigmond reneszánsz stílusúvá építtette át. Sok olasz építész is dolgozott rajta. Ebben az időben vált Európa egyik legszebb, legékesebb uralkodói palotájává.





1848 után az osztrákok kaszárnyának, katonai kórháznak használták. 1905-ben szűnt meg kaszárnyajellege és megkezdődött a palota helyreállítása, azonban idő hiányában a két világháború között a független Lengyelország nem tudta a székhelyet teljes pompájában helyreállítani.





Pedig már 1076-ban a királykoronázás székhelye volt, 1138-tól a XVII. század elejéig a lengyel uralkodók székhelye.





1939-ben a fasiszta megszállás idején Hans Frank a lengyel Főkormányzóság náci kormányzója rendezte be rezidenciáját a palotába. 1945-ben, amikor az oroszok már-már körülzárták Krakkót, a németek aláaknázták és a levegőbe akarták röpíteni mindenestől a festői Wawelt. Tervük szerencsére nem sikerült.





Mára helyreállítva, Kanadába menekített s onnan visszahozott kincseivel teljes pompájában múzeumként fogadott bennünket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése