Egyiptom IV/3a

 AZ ELSŐ UTAMRÓL EGYIPTOMBAN (1971)

Feledhetetlen élményt nyújtott este a piramisoknál a fény- és hangjáték

Miközben a piramisok kék majd vörös fényben jelennek meg, ragyogó zenei aláfestés mellett megszólal a Szfinx, a narrátorok, Keopsz és Kefren és elmondják a piramisok és a "szörnyek atyja" által látott több ezer éves történelmet.

Megjegyzés: az előadás zenével és fénnyel dinamikusan követi az alábbi szöveg előadásait.

Zenei nyitány: a piramisok és a templomok lassan, kék fényben jelennek meg.

Narrátor: A világ leghíresebb, legmesésebb helyére jöttek Önök ma el. Az éjszaka függönye felemelkedik azon a színpadon, ahol a civilizáció drámája játszódott le. A sivatag hangja keresztül szeli a századokat.

Szfinx: Én minden reggel látom a Napistent, amikor felkel a Nílus távoli partjain. Első sugara az én arcomat éri. 5000 év óta láttam minden napkeltét, amelyre ember csak emlékezhet. Láttam Egyiptom történelmét és látni fogom a jövő fényeit is. Én vagyok az úr hűséges őrzője, aki oly közel állok hozzá, hogy nekem adta az arcát. Én vagyok a Fáraó kíésőrje, maga a Fáraó. Az elmúlt korokban csodálóink sok nevet adtak nekem.

Hangok: Ó, Harnakis! Te vagy életem védelmezője. Hórusz, védj meg! Sivatag ura. Az örökkévalóság fejedelme.

Szfinx: Végleges nevemet a nagy görög utazótól, a történelem atyjától, Hérodotosztól kaptam. Ő nevezett Szfinxnek.

Narrátor: A civilizáció szigetek a barbárság óceánján. Én, a Szfinx 5000 éven keresztül láttam e szigeteket. E hegyek lábánál az ember parányivá, jelentéktelenné válik. És mégis az ember építette a hatalmas emlékműveket. És a fáraók e síremlékei századokon keresztül legyőzték az időt.

I. Narr.: Ez Keopsz sírja, aki 4500 évvel ezelőtt azért építette a piramist, hogy megmentse magát az elmúlástól.

II. Narr.: 147 méter magas, alapterületén elférne a római Szent Péter bazilika, Firenze és Milánó katedrálisai. Keopsz hűséges munkásai hárommillió kőtömböt halmoztak egymásra, amelyik közül némelyik 30 tonnát nyom. Középen helyezték el a fáraó sírkamráját.

I. Narr.: A piramis lábához építették a sziklatemplomot és ott helyezték el Keopsz bárkáit, amelyeken folytathatja utazását az Éjszaka Birodalmában az örökkévalóság felé. Ez Kefren piramisa. Kefren atyja iránti tiszteletből saját piramisát kisebbre építette. 147 méter magas és a csúcsán látható tükörsima mészkőburkolat eredetileg teljesen beborította.

II. Narr. Kefren arca sziklába örökítve maradt ránk. Itt van előttünk a Szfinx képében.

III. Narr.: E harmadik monumentális sír Mükerinoszé. Bár a legkisebb a három között, talán a legpompásabb.

IV. Narr.: Nagy volt és hatalmas Memphis, a főváros, amely összekötötte Alsó- és Felső-Egyiptomot.

III. Narr.: Nagyok és hatalmasok voltak a fáraók is, akik a Nílus e nyugati partján építkeztek az örökkévalóság számára. Mikorra e célt elérték, a IV. dinasztia összeomlott, de a piramisok most is állnak.

I. Narr.: Három férfi uralkodik most is itt: Keopsz, Kefren, Mükerinosz. Bár szarkofágjaik üresek, mindmáig viselik Alsó- és Felső-Egyiptom kettős koronáját. Amott a kis piramisokban nyugosznak a királynők. Itt alussza örök álmát az egész hierarchia: főpapok, építészek... ki-ki az őt megillető helyen.

Narrátor: E halott városban, ahol csak a papok őrizték a múmiák titkát, álljunk egy síremlék mellé, ahol Keopsz anyja és százezrek álltak! Sem a szél, sem a homok nem tudták elnyomni a sivatag hangját.

Szfinx: Tanúskodom atyám, Keopsz végakarata mellett: "Dacolni az idők végtelenségével!" Láttam Antonius és Kleopátra elvonulását. Nagy Sándor, Caesar és Napóleon lábaimnál időzött. Láttam a hódítók becsvágyó, halott levelekként örvénylő álmait. És a mottó az arab közmondás: "A világ féli az időt, de az idő féli a piramisokat."

Narrátor: Minden ókori műemlék közül, mindig a piramisok nyűgözték le az ember képzeletét. Csúcsairól letekintve olyan a kép, mint mikor a nap sugarai törik át a felhőket. S minden diadalok legnagyobbikára, a halál feletti győzelemre emlékeztetnek. A legtökéletesebb paloták, a legerősebb sátrak, melyek kövei falak és tető. A leggondosabban összeillesztett, kövekbe fűzött remény: örök, állni képesek a világ végéig.

A halhatatlanság álma... A testet két hónapig készítették erre, megtisztítva a szív kivételével mindentől. Majd titokban helyezték sírhelyére mindennel, ami a hosszú útra az utazáshoz szükséges. A szarkofágban pihent a múmia, a lélek a testben maradt, mely egyedül nem távozhatott az éjszakában.

De a piramis tökéletes kombinációja az egyszerűségnek és a halhatatlanságnak. Szögeinek játéka pedig a forma és a tartalom legnagyobb harmóniáját jelenítik meg. Az építészet legegyszerűbb vívmánya, mely kizárólag egyenes vonalakon nyugszik. Hasonló alkotás azóta sem született - ilyen ügyességgel és erővel.

Alázat Imhotepnek, aki Szakkarában felépítette az első piramist, mely hat lépcsőfokon törik meg. Az elképzelés ezzel megszületett, a számításokat elvégezték, az ideális forma adva volt.

A tárgyak között, melyet a halott ember sírjába helyeztek a legtökéletesebbek az írott táblák, melyeken a hieroglifák tanúskodnak a hatalmas kőhegyek számításainak tökéletességéről.

I. Narr.: Követ kőre helyezve építették a piramisokat a földtől az égig. (Először a Keopsz, majd a Mükerinosz jelenik meg a fényben.) Százezer munkás egyesült hitben, hogy a fáraót életében magasba emelje! A kövek átlagos súlya két és fél tonna és hárommillió kőtömb simul egymáshoz benne. A legtisztább gránitot Asszuánból, a kőbányából szállították nílusi bárkákon. Az építőköveket egyre magasabb homokhegyen emelték a magasba.

II. Narr.: Ez emberfeletti erőfeszítés előtt állva hihet-e valaki a korbács legendájában? A piramis építése misztikus buzgalmat, elkötelezettséget követel-igényel! Azok, akik itt dolgoztak, nem sajnálatunkat, de legmélyebb elismerésünket és csodálatunkat érdemlik! Olyan ritka korszakban éltek, amikor az ember teljes bizonyossággal tudta, mit kell csinálnia, merre kell haladnia.

Szfinx: Lábaimnál a hatalmas térségben még az emberiség gyermekkorában éltek és dolgoztak földmérők, mértantudósok, csillagászok, akik előtt nem volt ismeretlen, mérnökök, építészek, egy egész nép, míg a világ más tájain nomád barlanglakók éltek.

Egy hang: Nemes Nílus! Hódolatom neked, mert vized méltóságteljesen hömpölyög és táplálja a szent vállalkozást! Egy napon homok borította el a földeket, a mocsarak partokig száradtak. És hogy megmentse életét, az ember feltalálta a civilizációt. Életét az áradásokhoz kötötte, gátakat épített és csatornákat vájt. Megszerette a földet, de egyszer csak túl kívánta élni azt. Az itt élő telepesek voltak azok, akik ismét jótékony folyamuk segítségével felépítették e monumentális halottas házakat.

Szfinx: És én, Kefren hűséges kísérője, láttam a dinasztiák fejlődését, a papokat, a könnyed járású nemes hölgyeket, akiket fátyol takart, de őket nem érintette.

 (Folytatásért klikk ide!)