2014. szeptember 28., vasárnap

Egyiptom IX/3b

AZ ELSŐ UTAMRÓL EGYIPTOMBAN (1971)
Pazar sírok 



Valamennyi sírt kifosztottak, csak a korán elhalt és jelentéktelen Tut Ankh Amen sírját nem keresték. Innen kerültek elő a mesés kincsek! A sírokat a sivatagi homok befedte, azokat ki kellett ásni. 1922-ben fedezte fel Howard Carter angol régész, aki ekkor már majdnem egy évtizede kutatott ezen a vidéken kitartóan. A képen a sír bejárata.




Tuth Ankh Amen szarkofágja. Híressé e királyt kizárólag érintetlen sírja tette. Carter frappánsan azt mondta róla: "Jelenlegi ismereteink alapján elmondhatjuk: Tut Ankh Amen életének egyetlen számottevő eseménye az volt, hogy meghalt és eltemették." Ha e jelentéktelen király sírja ennyi mesebeli értéket rejtett, mi lehetett a nagy fáraók nyughelyén?





Az első igazi felfedező Berconi olasz erőművész volt, aki aranyat kereste, és megtalálta I. Ramszesz sírját.





VI. Ramszesz sírjában a falakon reliefek, falfestés, mely a halott fáraó életéből vett jelenteket ábrázol. Amint csatázott, étkezett, szórakozott... A hullát mumifikálták, azaz az orrán keresztül kiszívták az agyvelőt, majd eviscerálták, mirhával konzerválták, 80 napi nátronban áztatták, hogy számos gyolcsba csavarják.






Nefertari sírjában is gyönyörű, színes, igen dekoratív reliefek találhatók.





A muzsikáló hölgyek Nakht sírjából valók.
.





Menna írnok sírját (Kr. e. 1400 körül, IV. Thotmesz kora, XVIII. dinasztia) valószínűleg ugyanaz a művész készítette, aki Nakht sírját is. A mocsári halászat és madarászat jelenetében azonban ragaszkodott a legnagyobb felület elvéhez, ezért a vízfelület középen felfelé kiöblösödik, hogy a csónak mögött elterülő részt érzékeltesse. Menna és családja kétszer látható a képen, balra bumeránggal mocsári madarakra vadászik, jobbra szigonnyal halászik. Kis papiruszcsónakban állnak, Menna széles gallért és hosszú ruhát visel. Felesége mögötte áll, kezében lótusszal, és a jobb oldali részen férjét támasztja meg a minden bizonnyal imbolygó csónakban.





Sethi fáraó sírja a híres asztronómiai mennyezettel.





Ramosz sírjában az éneklő hölgyek.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése