2014. szeptember 30., kedd

Egyiptom IX/3c

AZ ELSŐ UTAMRÓL EGYIPTOMBAN (1971)
Óriási látvány a Memnon-szobrok!



A síroknál arabok vártak bennünket szamárral, lóval és öszvérrel, hogy azon "utazzunk" egyik sírtól a másikhoz.




Másutt lovaskocsik álltak várva a "túrázni nem akarókat". A magyar csapat kitartóan rója a homokot.





És ezen a vidéken hogyan is hiányozhatna a sorból a teve? Az atyafi is készen állt a taxizásra a jószágával.





A Memnon-szobrok két hatalmas méretű, egyenként közel 750 tonnát nyomó emlékmű. 3000 évvel ezelőtt kerültek Thébába. 16 méter magasak egyetlen homokkőből kifaragva. A szobrok kőanyaga nagy valószínűséggel Kairó mellől, a Dzsab-el Ahmar kőbányából származik. Feltehetően méretes bárkán szállították ide a Níluson. Valamikor Amenphis temploma volt itt, a templom eltűnt, a szobrok azonban megmaradtak. III. Amenhotep fáraót ábrázolják.





A két Memnon-szobor őrzi a vidéket. Az egyik hajnaltájt "énekelt" a hőmérséklet-változás és a páratartalom ingadozás következményeként Amikor Septimus Severus császár a réseket kijavíttatta, a szobor többé nem adott hangot. Egyesek azt állították, hogy a kolosszusok kettős ürege szolgált hangforrásul. Amikor helyre akarták állítani a híres hanghatást, az nem sikerült. A szobor hátulsó részén sok nagy ember bevéste a nevét: Severus császár, Hadrianus hadvezér...





Az emléktárgyárusok hosszú sorban ültek a földön. De legalább nem rángatták a ruháinkat, hogy mindenképpen vásároljunk.





Ha körülnézünk, mindenütt csak homok és homok. A semmi közepén pedig - szinte hihetetlen - ez a rengeteg látnivaló.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése