2014. szeptember 12., péntek

Egyiptom VI/5

AZ ELSŐ UTAMRÓL EGYIPTOMBAN (1971)
Paloták




Ras el-Tin Palast: az egyiptomi királyok rezidenciája Alexandriában.





A Montaza-palota Faruk király rezidenciája, mely 2 és fél évig épült 25 millió forintért! Fényűzően berendezett kéjlak. Láthatók Faruk személyes tárgyai, tudni kell róla, hogy fetisizmusban szenvedett. De (n)agyon szerette a nőket is, naplójában több száz hölgyvendég neve szerepel, akiket előbb megostorozott, azután szeretett. Több szíjból készült korbács is látható személyes holmijai között. Igen tetszett a fürdőszobájának a zuhanya, mely csavarosan halad: a csavarulatba kell állni és számos szabályozható szórófej sugározta a vizet egyszerre az uralkodó testének különböző részeire. Nasszer nem bántotta Farukot, de a forradalom napján azonnal el kellett hagynia a palotát - 1952-ben.





A bukott uralkodó palotájának múzeuma egy olasz kézben levő magángyűjtemény. A nagykapun túl a tágas előtérből indulnak a lépcsők a felsőbb emeletekre. Számtalan stílus vegyül egybe. Több aranyazott nagy F betűt találni. Faruk apja I. Fouad (az építtető) tudatosan számolt ezzel. Bármi történik is vele, az F maradhat. Valamennyi terem múzeum, még a mellékhelyiségek is, melyek falain vetkőző hölgyek pikáns képei díszítik, ezeket pompás párizsi piktorok pingáltak.





A dolgozószobában egy naptár látható, melyen 1952. július 22-én tépték le a lapot utoljára. Ekkor hagyta el titokban a király a palotát a forradalom hírére. Batyuba kötötte értékeit és az alexandriai öbölben várakozó hadihajóra menekült. 4 napig várakozott. Amikor 26-án kikiáltották a köztársaságot, mennie kellett. A hajó felszedte horgonyait. Bariban kötött ki, ahol partra szállt a száműzött király. A tisztek kézcsókkal búcsúztak el tőle, az olasz hordárok ötvennél is több csomagot cipeltek partra. A megmentett vagyonát 180 millió dollárra becsülték.





Faruk király rezidenciájának egyik kapuja a tengerre nyílt fürdővel. Uralkodása idején valamennyi alexandriai mulatónak és jelentősebb kairói rulettkubnak a tulajdonosa lett. Szerette az éjszakai mulatókat. Két felesége volt (egymás után). A későbbi olyannyira féltékeny volt, hogy eltávolíttatta elődje arcképeit mindenhonnan, ahol ez nem volt lehetséges (pl. falakba épített domborművekben) legalább elcsúfította a portrét. Kiégette a szemét, szurkot kent a hajára meg még számos női praktikát eszelt ki, hogy az emlékét megcsúfolja.





A másik kapu e csodálatos pálmaligetre nyílik. De folytatom Faruk király történetét. 47 éves volt mindössze, amikor vacsora közben szívéhez kapott és meghalt. Halála körül megannyi pletyka kering. A hiteles változat infarktus, melyet az újságok is megírtak. Ellentmondásos egyéniség volt a király. Több nyelvet beszélt, de az asztalnál jó mohamedánhoz illően böfögött. Mérnöki diplomával rendelkezett, de a felsőoktatásra alig adott pénzt. A vitrinekben rég elfeledett politikai nagyságok kitüntetései sorakoznak, kánok, szultánok, császárok ajándékai, hadvezérek díszkardjai a világ csaknem minden országából, Hitler dedikált arcképe, Horthy rendjelei, Churchill királyi méretű szivarjai, amelyeket Kubában kizárólag az ő számára készítettek, s mert Faruk is ezt a fajtát szerette, hát küldött belőle ajándékba néhány ládával. Itt van a nagyúr zöld telefonja, mely vonala végén szolgák figyelték feszülten Faruk minden parancsát.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése