2014. december 12., péntek

Jugoszláviában II/3

 ROKONLÁTOGATÁSON JUGOSZLÁVIÁBAN 1971-BEN
Víz - vár





Ahol a Dráva a Dunába ömlik: a parton milliónyi csónak vár a gazdájára. Osijek várát 1526-ban foglalják el a törökök, akik Eszéknél a Dráván vert hadi hídon indulnak Mohács felé.





Későbbi hadjárataik során is itt keltek át a török hadak, és a 161 éves török uralom alatt is átkelőhely jellegénél fogva gyakori csaták színhelye. Lementünk a pecázókhoz, akik hosszú sorban dolgoztak szótlanul a parton. Figyeltük őket, de nem nagyon haraptak a halak. Untuk nézni is.





Kicsit odébb már nem pecáztak. 1664-ben Zrínyi Miklós jelentős haditette volt az eszéki megerősített híd felégetése.





Elértük a csónakkikötőt. Eszék 1687-ben szabadul fel a török uralom alól, s régi vára helyén 1712-ben az osztrákok erődítményt emelnek, melynek egy része máig is megmaradt.





A vár panorámája.





A régi, török időkből származó vár a víztoronnyal.





A műemlékház a sarokszoborral még a régi magyar időkből származik - mondja Zorica.





A múzeumba éppen csak bekukkantottunk.





De vásároltunk a Neboder szomszédságában a nyugatias, óriási kínálatú szupermarketben.





A turistaházban most nem volt nagy forgalom.





Pedig Osijek nagy forgalmú, rendezett város élénk kulturális (opera, színház, múzeum) és különösen vízisport-élettel. Mégis kereskedelmi és ipari jelentősége domborodik ki, amit fokoz még, hogy környékén van Belje, Jugoszlávia legnagyobb mezőgazdasági kombinátja.





Este egy nagyszerű kirándulást tettünk a Csinglingi csárdába. Szerb vacsorát ettünk halból, szláv muzsikát hallgattunk, kitűnő hangulatban beszélgettünk, táncoltunk, csodaszép idő volt, nagyon jól éreztük magunkat. Mellettünk folyt és időnként loccsant egyet-egyet a hatalmas folyó, a Dráva.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése