2015. május 29., péntek

A kullancs eltávolítása, Lyme-kór


VESZÉLYES BETEGSÉGEKET OKOZVA TÁMADNAK A KULLANCSOK
Több Olvasónk is elpanaszolta, hogy az idén jóval több kullancs van, mint az elmúlt esztendőkben. Már a ház körüli füves bozótos helyeken is elszaporodtak, és nemcsak a kutyákból, de főleg a kisgyerekekből – akik a kertben játszanak – szinte naponta lehet kullancsot kiszedegetni. Azt is olvasták az újságban, hogy súlyos fertőzést okozó betegséget terjesztenek, nevezetesen a Lyme-kórt, mely akár hónapokkal a csípés után is veszélyes tünetekkel járó bántalmat okozhat. Ezzel kapcsolatban kérnek tájékoztatást úgy az ember, mint a kedvelt társállat vonatkozásában.
Való igaz, hogy idén a vérszívók nagyobb számban támadhatnak, mert különösen a meleg téli hónapokban nem tizedelte őket a fagy.
Az is igaz, hogy a kullancsok hazánkban is többféle fertőző betegséget is terjeszthetnek (pl. kullancs encephalitis, agyvelő- és agyhártyagyulladás, Babesiosis, Q-láz, erlichiosis = vérzéses kullancsláz, Tularaemia stb.), de ezúttal Olvasónk kérdésére válaszolva egy veszélyes, kullancsok által terjesztett betegséggel, a Lyme-kór részletes leírásával, a fertőzés módjával, a gyógykezelés és a védekezés lehetőségeivel fogunk foglalkozni.
Annyit előre kell bocsátani, hogy a világon több száz fertőző betegség kórokozóinak terjesztésében van szerepük a kullancsoknak. Vannak olyan mikroorganizmusok, melyek kizárólag emberi megbetegedést okoznak, mások valamelyik háziállatfajt betegítik meg, ismét mások pedig csak vadbetegséget okoznak. A legnagyobb figyelmet azoknak szenteljük, melyek emberi és állati megbetegedést egyaránt okozhatnak. Ezek a zoonózisok.
A LYME-KÓR KLINIKUMA EMBERBEN
A betegség elnevezése onnan származik, hogy az USÁ-ban Lyme városában indentifikálták először 1975-ben, amikor ezen a vidéken egyszerre sok ember, főleg gyerek betegedett meg hasonló, elsősorban ízületi elváltozások következtében. Nálunk az első eseteket emberben 1984-ben észlelték.
A Lyme borreliosis (Lyme-kór), amit mindkét végén hegyes, többszöri csavarulatot mutató spirochaeták okoznak, főként az embert támadja meg, de kutyában, lóban, juhban és szarvasmarhában is előfordul. Nálunk annak idején a Budai-hegyekben gyűjtött 31 kullancs közül 5-ben tudták kimutatni.
1. Az első szakaszban a fertőző kullancscsípést követően 48 óra vagy egy-két héten belül kialakulhat a betegségre jellemző bőrpír, mely centrifugálisan terjed, s középen halványulva gyűrűt formál.
Ez gyakran nem viszket és egyéb tünetek nélkül eltűnik. Máskor viszont egyidejűleg influenzaszerű tünetek jelentkezhetnek, ami fáradékonysággal, lázzal, fejfájással, a nyirokcsomók duzzanatával és köhögéssel jár.
2. A második szakaszban általában 1-4 hónappal a betegség kezdetét követően kialakulhatnak idegrendszeri tünetek (alvászavar, zsibbadás, enyhe bénulás stb.) és szívizomgyulladás.
3. A harmadik szakaszban legalább 5-6 hónappal vagy akár 1-2 évvel az első tünetek után ízületgyulladások (leggyakrabban a térdízületben), idült idegrendszeri tünetek, valamint bőrgyulladás fejlődhet ki.
Az idegrendszer károsodása fáradékonysággal, feledékenységgel, mérsékelt elbutulással stb. járhat.
Az egyes szakaszok nem mindig különülnek el élesen egymástól, gyakran összefolynak, vagy egyik-másik szakasz kimarad, sőt tünetmentes átvészelés is előfordulhat.
ORVOSLÁS – VÉDEKEZÉS
Legfontosabb a kullancsok távoltartása, elpusztítása, melyre számos készítmény kapható az állatorvosoknál vagy az állatpatikákban (rácseppentő, permetező, lemosó szerek, nyakörv stb.).
A vérszívó kullancsot minél előbb el kell távolítani szakszerűen (nehogy még több bajt okozzunk), a betegség gyógyítására pedig mielőbb antibiotikumokat (penicillinek, tetraciklinek stb.) lehet igénybe venni. Lényeges, hogy a gyógyszeres kezelés már a betegség legkorábbi szakaszában megkezdődjön.
A LYME-KÓR TÜNETEI KUTYÁBAN
Kutyában heveny szakaszban enyhe láz, étvágytalanság, bágyadtság, esetleg a szőrrel nem fedett területeken a kullancscsípés körül körkörösen terjedő bőrpír és egyik-másik ízület megduzzadása, fájdalmassága észlelhető.
Néhány hét múlva a tünetek enyhülnek vagy elmúlnak, azonban hetek, hónapok alatt idült polyarthitis (sokízületi gyulladás) alakulhat ki, a kutya sántít, nehezen mozog.
A betegség megállapítása a kórelőzményi adatok (kullancscsípések, a heveny szakaszban bőrpír, majd az ízületgyulladások) alapján történhet, de ez már természetesen az állatorvos feladata.
Az ORVOSLÁS ugyanúgy, mint az emberen antibiotikumokkal történhet. A Lyme-kór elleni védekezés alapvető tényezője ez esetben is a kullancsok pusztítása, illetve távoltartása a kutyáktól.
A kutyák bőrét, ha az állat kullancsok által ellepett területen tartózkodott, a tartózkodás közben és után kullancsokra alaposan át kell vizsgálni. Különös figyelemmel kell lenni a paraziták által kedvelt, vékony bőrrel borított testrészekre, mint a szemhéj, fül, hereborék, hasalja, hónaljak.
Amennyiben kullancsok fedezhetők fel, azokat lehetőleg azonnal el kell távolítani. A gyorsaság azért fontos, mert az élősködők főleg akkor fertőznek, amikor már egy napja szívják a gazdaállat vérét.
Mielőtt a kullancsok szakszerű eltávolításáról szót ejtenénk, elmondom, hogy a kullancs eltávolítása közben könnyen előfordulhat, hogy a kullancs feje beszakad a bőrbe, ez azonban csak kisebb helyi gyulladást idéz elő, komolyabb következményekkel nem jár. Semmiképpen sem válasszuk a korábban ajánlott és a praxisom során gyakran tapasztalt módszert, hogy a parazitát a potrohán lévő légző nyílásainak olajjal vagy más anyaggal való eltömeszelésével pusztítsuk el! A kullancs ugyanis ez esetben fulladozás közben borreliákkal (kórokozókkal) fertőzött testnedveit a szúrási csatornába ömleszti.
A KULLANCS ELTÁVOLÍTÁSA
Lépten-nyomon felvetődik a kérdés a gyakorlatban, hogy milyen módon lehet a kullancsot a megtámadott állatból szakszerűen eltávolítani. Ezzel kapcsolatban mindenekelőtt két nagyon fontos szabályt kell figyelembe venni.
1. A kullancsot minél előbb el kell távolítani, hogy minél kevesebb kórokozót juttathasson be az áldozatába. Ehhez tudni kell, hogy a kullancs a megtelepedését követően többnyire 4-6 óra múlva juttat kórokozót tartalmazó váladékot a bőrbe.
2. A kullancs eltávolítását nagyon körültekintően kell végezni, nehogy a nyakába gyöngyfűzérszerűen húzódó és kóranyaggal telt nyálmirigyek megnyomásával még több fertőző anyagot préseljünk az áldozatba.
El lehet tehát távolítani a vérszívót úgy, hogy csipesszel vagy két ujjal megragadjuk, majd tekerünk rajta 180 fokot, és várunk, míg a szívócsövén lévő kampók rögzítő hatása megszűnik. Ekkor a kullancs magától leválik a bőrről, és nem kell letépni.
A kullancs azonban legegyszerűbben és legbiztonságosabban a külön e célra gyártott speciális kullancscsipesszel vagy kullancseltávolító kanállal iktatható ki, mely a gyógyszertárban kapható, egyszer használatos műanyag eszköz. Ezzel egyszerűen, óvatosan el lehet távolítani a bőrből a kullancsot anélkül, hogy beszakadna a szájszerve.
Megjegyzem, hogy a kullancslárvákat és nimfákat (fejlődési alakok) – minthogy ezek alig rögzülnek a bőrben – egy injekciós tűvel is könnyedén ki tudjuk pöccenteni a bőrből. Az eltávolítást követően a kullancscsípés helyét mindig fertőtleníteni kell (pl. Betadinos vagy alkoholos ecseteléssel). 
 (A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2012. augusztusában.)
A kullancsfertőzések témájának folytatása: Kullancs-encephalitis.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése