2013. április 27., szombat

A juhok panaritiuma (ún. büdös sántaság)



A JUHOK PANARITIUMA (ún. Büdös sántasága)
A juhok csülökbetegségeit számos szakember az egyik legelterjedtebb juhbetegségnek tartja, mely súlyos gazdasági veszteségekkel jár. Többek között csökken a beteg állatok testtömeg-gyarapodása, romlik az exportbárányok húsminősége. A beteg állatok testsúlya mintegy 10 %-kal kisebb, mint az egészséges társaiké. De csökken a termelt gyapjú minősége, és mintegy 20-25 %-kal kevesebb tejet termel a beteg állat, ugyanakkor kisebb testsúllyal születnek a bárányok, az anyák késve vagy egyáltalán nem üzekednek, súlyosabb esetekben pedig akár nagyobb számú elhullással is kell számolni.
Kialakulásában a megfelelő csülökápolás elhanyagolása mellett a kedvezőtlen higiéniai-, tartási- és takarmányozási körülmények, és olykor más fertőző betegségek (pl. juhok varas szájfájása, ragadós száj- és körömfájás) játszanak fontos szerepet.
Megismertünk néhány gyakoribb csülökbetegséget, nevezetesen a körömcső gennyes gyulladását valamint a juhok csülökirha-gyulladását, fellépésüknek előidéző okait és a gyógykezelés lehetőségét.
Ezúttal ugyancsak egy nagyon gyakori csülökbetegségről, a juhok panaritiumáról vagy más szóval ún. büdös sántaságról, a kiváltó okokról, a megelőzésről és a korszerű orvoslásáról fogunk szót ejteni.
A JUHOK PANARITIUMA (ún. Büdös sántasága)
A panaritium (ún. büdös sántaság) a juhok legelterjedtebb csülökbetegsége. A világ szinte minden országában előfordul a szakemberek több mint egy évszázada behatóan foglalkoznak a betegség kóroktanával, kórfejlődésével, a bántalom megelőzésével és orvoslásával.
A többi párosujjú állat hasonló elnevezésű betegségével megegyezően, a lábvég bőrében és a bőr alatti kötőszövetében lezajló gennyes (phlegmonósus) folyamatot minősítjük panaritiumnak.
ELTERJEDTSÉGE
Talán nincs is a világon olyan juhtartó ország, ahol a betegség kártételével nem kellene számolni. Hosszú évtizedek óta számos közlemény, tanulmány jelent meg, amely a betegség oktanával, gyógykezelésével, megelőzésének lehetőségeivel és a gazdasági veszteségekkel foglalkozik.
Példának okáért Ausztráliában már néhány évtizeddel ezelőtt 16 millió dollárra becsülték a betegség által okozott kárt évente, s ugyanez Olaszországban 1,7 millió líra volt. Az akkori Szovjetunióban a vizsgált juhállományok 10%-át találták fertőzöttnek, Jugoszlávia egyes vidékein pedig már a 15 napos bárányok fertőzöttsége is elérte a 95 %-ot (helyenként: TAMÁS-FELKAI).
Az említett szerzők 6 hazai juhtenyésztő gazdaság (31000 juh) vizsgálatakor három gazdaságot a betegségtől mentesnek találtak, a másik háromban azonban igen magas, mintegy 50-70 %-os fertőzöttséget találtak.
Sajnos saját tapasztalataim is voltak a betegség tömeges fellépését és a veszteségeket illetően. Még a pályám kezdetén történt, hogy a J-i ÁG Ságpusztai juhászatában a mintegy 1500 egyedes juhállományban a kedvezőtlen tartási- és takarmányozási körülmények, valamint a fellépett májmételykóros fertőzöttség által is legyengült állományban az ún. büdös sántaság olyan súlyos bántalomként jelentkezett, hogy az előbbiekben már ismertetett veszteségeken kívül az állomány 15%-át selejtezni kellett, de a juhászat ezen kívül is súlyos veszteséggel zárt.
Csak akkor sikerült a juhok egyedi kezelésével a bántalmat teljesen felszámolni, amikor a mételykóros fertőzöttséget megszüntettük és sikerült az igényeknek megfelelő takarmányozást rendezni, mely az állatok megfelelő ellenálló képességét helyreállította.
MI OKOZZA?
A bántalom okozója egy vaskos pálcika alakú Gram-negatívan festődő anaerob baktérium (=olyan mikroorganizmus, amely csak oxigénmentes környezetben képes szaporodni), a Dichelobacter nodosus (bacteroides). A kórokozó elszaporodását a Fusobacterium necrophorum, az Arcanobacterium pyogenes vagy a Clostridium perfringens – a csülkök közötti bőrben megtelepedő gennyesztő baktériumok egyidejű jelenléte is elősegíti. A felsorolt kórokozók patogén (=kórokozó) tulajdonságait a farmon uralkodó körülmények (az alom nedvességtartalma és hőmérséklete) erősen befolyásolhatják.
Ugyancsak kedvező feltételeket teremt a bántalom fellépéséhez az AYNAUD-féle epitheliotrop vírus (=azok a vírusok, melyek elsősorban a hámsejtekben szaporodnak el), mely a juhok ún. varas szájfájását okozza.
A betegség népies neve „büdös sántaság”, az irodalomban pedig gyakran necrobacillosis elnevezés szerepel. A betegség szórványosan, egyes állományokban azonban tömegesen, szinte járványszerűen fordul elő.
A bántalom létrejöttéhez bizonyos hajlamosító tényezők szükségesek.
KÓRFEJLŐDÉS
A juhok nedvesség által fellazított és a csülkök közötti bőrében megtelepedő gennyesztő valamint a szövetek elhalását okozó baktériumok bőrgyulladást és elhalásokat hoznak létre.
A betegség fellépésére jelentős befolyást gyakorol az állatok kora, fajtája, neme és immunállapota. Például idősebb juhokban könnyebben következik be a szarutok elválása az irhától, mint a fiatalabbakban.
Azt is megfigyelték, hogy a merinó juhok érzékenyebbek a betegségre.
Az endémiásan (=körülhatárolt területeken) fertőzött és átvészelt állományokban a betegség „megnyugszik”, a fogékony nyájakba behurcolt bántalom azonban súlyos kórképben manifesztálódik.
HAJLAMOSÍTÓ TÉNYEZŐK
Amint arról már szó esett, a betegség létrejöttéhez bizonyos hajlamosító körülmények is szükségesek. Rendszerint a különböző kedvezőtlen körülmények együttes illetve egyidejű hatása érvényesül, bár olykor egy-egy erősebben ható hajlamosító körülmény egymagában is elegendő lehet a baktériumok megtelepedésére és a kóros folyamat megindítására.
A hajlamosító okok között mindenekelőtt az állandóan nedves, fülledt alom káros hatását kell megemlíteni. A 35-40 °C-os nedves lúgos kémhatású alom a baktériumok szaporodására különösen kedvező körülményeket teremt, a kórokozók virulenciája (támadókészsége) nő.
A lábvég nedvesség által fellazított szöveteinek ellenálló képessége lecsökken, és utat nyit az előzőekben említett kórokozó baktériumok megtelepedésének.
1. A nedves fülledt alom hatására különösen a túlnőtt csülökszaru ellazul, az oldalfal túlnőtt szaruja a talp alá hajlik, üreget képez és a bejutó pangó trágya a szarutokban rothadást indít meg.
Hasonlóképpen fellazul a lábvég bőre, mely folytán a kórokozók megtelepedésére kedvező lehetőség nyílik.
2. A hodály levegőjének magas hőmérséklete rendszerint együtt jár a relatív páratartalom túlzott növekedésével. Ha ilyen körülmények között az állatok még zsúfoltan is vannak elhelyezve, akkor számítani lehet rá, hogy az állandóan nedves, lúgos kémhatású alom miatt csökken a juhok általános valamint a lábvég szöveteinek helyi ellenálló képessége.
3. A csülökszaru szabályozásának az elmaradása egyrészt annak rendellenes terhelésével, másrészt a szaru rothadását előidéző szennyező, fertőző anyag megtapadásával jár.
4. Jelentős szerepe lehet a legelő talajának, talajminőségének is, ugyanis a tavaszi és őszi esőzések idején a sár felpuhítja a lábvég bőrét, majd az ujjak között beszáradó sár mechanikusn sérti a bőrt. Így alakul ki a juhászok által „sársántaságnak” nevezett kórkép.
5. A köves egyenetlen talaj ugyancsak hasonló következményekkel és sérülésekkel jár.
6. A juhok varas szájfájását előidéző Aynaud-féle vírus által a pártaszél bőrében létrehozott hólyagok és hámhiányok ugyancsak jó megtelepedési- és szaporodási feltételeket biztosítanak a gennykeltő baktériumok, főleg a Necrosis bacillus számára.
7. Amint már említettük, jelentős szerepet játszik a bántalom fellobbanásában a szervezet ellenálló képessége. Részben a szervezet jó ellenálló képességével, részben pedig a baktériumok csökkent virulenciájával magyarázható, hogy a csülkök közötti bőr, valamint a párta bőrének sérülésein keresztül bejutó bakteriumok nem minden esetben idéznek elő panaritiumot.
Más esetekben viszont, ha csökkent az ellenálló képesség, még a sértetlen bőrön át is kerülhet be annyi kórokozó csíra, amennyi a lábvég szöveteiben betegséget indít meg.
8. Amint azt a ságpusztai esetben is láttuk, a megfelelő, az állatok igényeit kielégítő takarmányozás nagyon jelentős tényező az állatok ellenálló képességének fenntartásában.
Következésképpen a takarmányozás hiányosságai, mint pl. az A- és C-avitaminózis, a nyomelemek hiánya, továbbá a kalcium és foszfor egyensúlyának zavara jelentős hajlamosító tényező. Az A- és C-vitamin hiánya esetén csökken vagy teljesen meg is szűnhet a bőr fehérjéinek újraképződési folyamata. Ezt bizonyítja, hogy a vizsgálatok szerint a panaritiumos juhok vérének a Ca-tartalma jelentősen csökkent.
9. Kedvező lehetőséget teremt e betegségnek a levegő túlzottan magas hőmérséklete is, mert a rekkenő hőség felborítja az állatok hőszabályozását.
A panaritiumot előidéző és lefolyásában szerepet játszó sokféle tényező nagymértékben befolyásolják a betegség klinikai képét és a bántalom lefolyását.
TÜNETEK
1. A betegséget mozgászavar kíséri. A csülkök közötti bőr heveny gyulladása miatt a lábvégek fájdalmasak, a juhok sántítanak. A beteg juhok nem szívesen mozognak, térdelve vagy ülve esznek.
2. A hosszan tartó szeptikus folyamat és a hiányos táplálkozás miatt az állatok leromlanak, sőt elhullásra vezető szövődmények is felléphetnek.
3. A beteg anyák étvágytalanok, elapasztank, ami gyakran a bárányok eléhezéséhez vezet és elhullással jár.
4. A beteg lábvégek, a lágy részek és a szaru elbomlása miatt igen bűzösek. A szarutok és az irha között kenőcsös, bűzös anyag halmozódik fel.
5. A bántalom többnyire csak akkor válik nyilvánvalóvá, amikor a csülökirhára is ráterjed, és az irhanekrózis (sejtek, szövetek elhalása) folytán a szaruszegély az irhától elvált. Az elvált szaru alól híg és zavaros vagy sűrű, kenőcsszerű, esetleg gennyes, többnyire bűzös váladék ürül, és az állat súlyosan sántít.
6. A heveny gyulladások kezdetén – különösen amikor mélyreható elhalások keletkeznek – a súlyos fokú megterheléses sántaság mellett a betegek lázasak, bágyadtak, étvágytalanok, sokat fekszenek és lesoványodnak. Az ilyen beteg birkák a nyájtól elmaradoznak, fekve legelnek, különösen akkor, ha egyidejűleg több végtag betegszik meg.
7. A hosszan tartó betegség miatt a csülkök deformálódnak, hosszúra nőnek, felfelé görbülnek, gyűrűzöttek, fénytelenek lesznek, és nem egyszer a lábvég ízületeiben olyan elváltozások keletkeznek, amelyek miatt az állatok a bántalom megszűnése után is sánták maradnak.
8. A régóta fennálló megbetegedés gyakori tünete a talpfekély. Ez azért alakul ki, mert a talp irhájának elhalása esetén a talp szarujának termelése megszűnik, így a régi szaru lekopása vagy mesterséges eltávolítása után a talpszaru nem tud pótlódni. Nem egyszer találkozni fertőzött állományban olyan egyedekkel, amelyekben a panaritium egyéb tünetei már hiányoznak és csak a talpfekély utal a lezajlott bántalomra.
MEGELŐZÉS
1. Bármilyen megelőző és gyógyító beavatkozás hatékonyságának az előfeltétele , hogy a juhokat száraz területre vagy száraz alommal fedett ólakban helyezzük el. Kerüljük a nedves, tüskés, köves, sáros legelőket. Az ólak kijárata és az itatók körüli tócsákat meg kell szüntetni.
2. A csülökszaru szabályozására évente legalább kétszer sort kell keríteni.
3. A juhállomány megfelelő ellenálló képességéhez nagyon fontos a mennyiségileg és minőségileg kielégítő takarmányozás.
4. Vásárlás előtt meg kell győződni arról, hogy az állatok lábvégei egészségesek-e. Célszerű a vásárolt juhokat 30 napig elkülönítve tartani.
5. A betegség megelőzésében kedvező eredményeket értek el a szuperfoszfátos alomkezeléssel. Ennek az a lényege, hogy 2-3 naponként szuperfoszfáttal behintik az almot valamivel erősebben, mint amikor a műtrágyát a földre szórják. Négyzetméterenként kb. 5 dkg szuperfoszfátot kell használni. A szuperfoszfátra azonnal vékonyan szalmát kell borítani, nehogy a juhok a szuperfoszfátból nagyobb mennyiséget megegyenek.
ORVOSLÁS
1. A legelső feladat az állomány egyedenkénti átvizsgálása. A meglazult szaruval együtt el kell távolítani az elhalt szöveteket is. Nagyon fontos, hogy az így lefaragott szarurészeket összegyűjtsük és megsemmisítsük, mert azok igen nagy mennyiségű fertőző anyagot tartalmazhatnak.
2. Ezután a megtisztított lábvégeket valamilyen antibiotikumot tartalmazó gyógyszerrel kezeljük. Jól bevált a recept nélkül kapható panaritium elleni kenőcs. Összetétele az alábbi: Rp. Acidi salicylici, Cupri sulfurici aa gta 200.0, Formaldehydi soluti gta 30.0, Vaselini albi, Cerae lanae aa ad gta 1000.0. Mf. unguentum! DS: Panaritium elleni kenőcs, juhok büdös sántasága kezelésére.
3. A felületes bőrsérülések helyi kezelésére alkalmas a KUBATOL spray, mely a dezinfekciós hatása mellett folyékony kötszernek is tekinthető. Az elváltozott területet kb. 15 cm távolságból két ízben kell a spray-vel lefújni. Az egészséges és enyhe tüneteket mutató állatokat 5-10%-os formalinos fürdőn szokták áthajtani.
4. A súlyosabban beteg állatoknak ajánlatos antibiotikumos injekciót adni, melyre alkalmas többek között pl. a Tetravet inj., mely oxytetraciklint tartalmaz. Újabban ausztrál szerzők az erythromycint találták a leghatásosabbnak, mely GALLIMYCIN 200 inj. néven van gyógyszertári forgalomban 50 milliliteres kiszerelésben. Úgy találták, hogy már egyszeri kezelés után, amikor 10mg/ttkg adagban applikálták a gyógyszert, 14 nap múlva a kezelt állatok 80%-a meggyógyult. Az injekció állatorvosi rendelvényre kapható.
5. A több lábon súlyos elváltozásokat mutató, rossz általános állapotban lévő állatokat mielőbb ki kell selejtezni.
6. Nagyon fontos, hogy az előbbiekben részletesen ismertetett hajlamosító körülményeket kiiktassuk, és a csülökszaru szabályozását a fentiekben leírt módon rendszeresen, évente kétszer elvégezzük.
(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából 2013-ban a Kistermelők Lapjában.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése